fbpx

Leggyakoribb női hibák

Jó lenne azt gondolni, hogy tökéletesek vagyunk, de sajnos ez nincs így. Gyakran olyan hibáink vannak, amiket észre sem veszünk, csak a párkapcsolatunk jelzi vissza. Egyszer csak azon kaphatjuk magunkat, hogy valami nem jól működik, és keressük az okokat. Ha már észrevettük, hogy baj van, akkor jó eséllyel változtatni is tudunk, de ahhoz, hogy kijavítsuk hibáinkat, először fel kell őket ismernünk. Mik lehetnek ezek a hibák?

Áldozat

Áldozatnak, vagy önfeláldozónak lehet hívni azokat a nőket, akik a neveltetésükből fakadóan, és a magukban hordozott negatív mintáik miatt nem veszik észre, hogy milyen elnyomott szerepet vállalnak. Elfogadják az életüket, a sorsukat olyannak, amilyen, kiszolgálnak másokat, és még csak fel sem tűnik nekik, hogy másképp is lehetne. Nem csak azt hívhatjuk áldozatnak, akit erkölcsi-, vagy anyagi kár ér, hanem azt is, aki önmaga valódiságát megtagadja, vagy olyan helyzetet él meg, ahol valós önmaga ellenségévé válik. Egy önmagától független szerepet vesz fel, és olyat vállal, amit természetes módon nem tenne. Ilyen egy rossz kapcsolatban az elnyomás, az önfeláldozás, az örömök tagadása, saját magunk háttérbe szorítása, vagy akár a gyermeknevelésnek az a formája, amikor csak a gyermeknek élünk, és csak érte létezünk. Saját magunk miatt kerülhetünk áldozati szerepbe, de ugyan így saját magunk fel is szabadíthatjuk magunkat.

Csak anya

Amikor megszületik a gyermekünk, gyakran abba a hibába eshetünk, hogy a gondoskodó szerep mellől száműzzük a csábítást, az érzelmeket, és ezzel együtt a nőt. Átavanzsáljunk magunkat CSAK anyává, és megfeledkezünk egyéb szerepeinkről. 

Minden nőben több személyiségtípus lakozik, és ezeknek az archetípusoknak az összessége határozza meg egységében a nőt. Ha valamelyiket kizárólagosan előtérbe helyezzük, akkor a többi háttérbe szorulhat, és nem tudja ellátni feladatát. 

A gyermek születésekor a férfi életében sokkal kisebb változás következik be, mint a miénkben. Ebből adódóan a férfiak sokkal kevesebb felelősséget is éreznek eleinte, és másképp élik meg a gyermek érkezését. Ők nem az apaságra készülnek egész életükben, és ők továbbra is azt a nőt keresik bennünk, akibe beleszerettek. A férfi nagyon ésszerűen próbál meg helytállni, de előfordulhat, hogy ez nem az igényeinknek megfelelő, ezért tehetetlennek érezhetjük magunkat. Megfeledkezhetünk arról, akik voltunk, ezért magunk mögé utasíthatjuk a nőiességünket, és vakvágányra futhat kapcsolatunk. A nők többsége ezt sajnos nem ismeri fel, és értetlenül áll a meg nem értettség-, és az önmagára utaltság előtt. Amikor a gyermekről gondoskodunk, akkor legyünk anyák, de amikor jelen van a párunk, legyünk nők, és tudjuk különválasztani a kettőt. Minden személyiségtípus jelen van benned? Ha nem tudod eldönteni, olvasd el a 99% Légy az Egyetlen! című könyvem, vagy gyere el a “99%” elnevezésű 3 napos tanfolyamra, ahol megtalálhatod a választ. 

Büszkeség

Az emberiség egyik jellemző tulajdonsága a büszkeség. Sokszor elkerülhető lenne a konfliktus, ha félre tudnánk tenni büszkeségünket, mert egy ponton túl átfordulhat makacsságba, dacba, nyakasságba. Gyakran hallom azt a kifejezést, hogy a „büszkeségem nem engedi”. Erre azt kérdezem: „Miért?” A kérdésre általában csak kifogás a válasz, ha egyáltalán tud választ adni az illető. Ránk, nőkre jellemző a büszkeség, leginkább azért, mert összekeverjük a női tartással, és azt hisszük, hogy a női büszkeségünk erény. 

Igazságérzet

Létezik saját valós, vagy vélt igazságunk, mások valós, vagy vélt igazsága, ami vagy találkozik, és egyetértésbe végződik, vagy nem. Ezek nem biztonságra, és társadalomra vetített normák, hanem egyéni nézőpontok, vagy hit kérdése. A párkapcsolatban, és kapcsolódásokban előforduló igazságérzetek, mindig egyedi nézőpontból fakadnak, ezért nagy részük nem igényel jogi szabályozást, csak kapcsolaton belüli meghatározást. Amikor igazságtalanság ér minket, érdemes három lépés távolságból, vagy felülről nézve megvizsgálni a szituációt. Nehézséget okozhat a távolabbi szemszögből való megfigyelés, mert érzelmileg érintve vagyunk, és kevésbé tudunk a saját igazunktól elvonatkoztatni. Ha mégis fölé tudunk emelkedni, és egy magasabb szintről megfigyelni, akkor érzékelni tudjuk, hogy mi a másik vélelme, és megtapasztaljuk a valóságot.

Követelőzés 

Rombolóan hathat a párkapcsolatra, ha követelőzően viselkedünk. A követelőzés én központú, önző, és figyelmen kívül hagyja a másik szabad akaratát, érzéseit vagy gondolatait. Amikor követelünk, akkor helytelenül azt gondoljuk, hogy különleges jogaink vannak, és nekünk az jár. Aki követel, az általában hatalomra tör, elvárásokat támaszt, és elvárja, hogy minden kénye-kedve szerint alakuljon, ezért kialakít egy alá-fölé rendelt kapcsolatot. Ennek következménye, hogy felborul az egyensúly, és diszharmonikus lesz a kapcsolat. A követelőzés egyfajta nyomás gyakorlás, ami azt érezteti az érintett féllel, hogy ő kevés, nem tud feltételeinknek eleget tenni. A követelőző nem tudja tisztelni a párját, nem tud rá felnézni, és képtelen neki hinni. A férfiak nehezen, vagy egyáltalán nem tűrik a követelést, főleg akkor nem, ha az érzelmi zsarolássá is alakul. „Nem szólok többet hozzád.” „Ha nem csinálod meg, amit kérek, nem lesz este vacsora.” stb. Az érzelmi zsarolás egy rendkívül hatékony befolyásolási formája a céljaink elérésének, de nem csak párkapcsolatainkat, hanem az egész életünket megkeseríti, és ellenállásba ütközik. Céljainkat ebben az esetben ugyan is csak úgy tudjuk elérni, ha a másikat magunk alá gyűrjük, uralkodunk felette, elvárásokat támasztunk felé, és függést hozunk létre.

Hibáink felismerése erény, és a javunkat szolgálja. Ha képesek vagyunk változtatni, akkor máris rálépünk egy útra, ami a céljainkhoz vezet. Engedjük el negatív mintáinkat, keressük meg valódi női minőségeinket, hogy boldog, beteljesedett kapcsolatban élhessünk.

Még több választ szeretnél? 

Rendeld meg a 99% Légy az egyetlen! című könyvem, amiből megtudhatod:

  • hogyan működik a férfit,
  • hogyan érd el, hogy megbecsüljön a férfi,
  • mitől tud jól működni egy párkapcsolat,
  • mik a leggyakoribb női hibák egy párkapcsolatban,
  • mit tegyél, hogy melletted maradjon a férfit,
  • hogyan legyél vonzó, valódi nő.

…vagy jelentkezz valamelyik tanfolyamra, ahol még többet megtudhatsz magadról és a férfi működéséről.

Legyen csodás napod!

Valéria

Leave a Reply

%d bloggers like this: