fbpx

Ki az az ÉN?

Valakinek lenni nem egy statikus dolog. A földi lét során testben élünk, de nem a testünk az egyetlen, ami meghatároz minket, mert jelen van még többek között a lélek és az elme is. Amíg a test és az elme folyamatosan változik, és alakul, addig a lélek állandó és változatlan. A test és az elme csak az anyagban létezik, míg a lélek halhatatlan és örök. A lélek tapasztalni jön a földre, és minden tudása megvan, amire csak szükségünk lehet, de ezt a tudást elfedjünk, és születésünket követően nem emlékszünk rá. Amíg az anyagban, azaz itt a földön, a fizikai síkon élünk, addig tapasztalunk, és próbáljuk felidézni azt a tudást, ami mindig is bennünk volt. Ennek érdekében folyamatosan változunk, alakulunk, és a tudás felé tartunk, még akkor is, ha úgy érezzük, hogy ez ellent mond nézeteinknek, vagy ha azt mondjuk, hogy képtelenek vagyunk változni. Az élethelyzetek, a feladataink, traumáink, tanulmányaink, fájdalmaink, örömeink állandóan a változásra, a változtatásra késztetnek. 

Biztosan előfordult már Veled is, hogy megélted a fájdalmat, azt gondoltad, hogy az adott helyzetet nem éled túl, hogy összetört a szíved, belegázoltak a lelkedbe. Ezek a fájdalmak azok, amik előre visznek az úton, amik által tapasztalsz, amik által fejlődsz, még akkor is, ha ez nem tudatos. Nem csak a fájdalmakon keresztül lehetne fejlődni, hanem a szeretet által is. Mivel a földi lét poláris, – azaz két ellentétes végpólusú – ebből adódóan duális, ezért a hozott korábbi mintáink, tapasztalataink, tanult viselkedésünk alapján, a feltételekhez kötöttség miatt, és a másokkal szemben támasztott elvárásaink miatt, megismertük, majd megtanultuk a fájdalmat, és vele együtt azt, hogy a fájdalom szolgál a helyes út megtalálására, azaz a fejlődésre. Másik megközelítésből, az érzékkielégítés meg nem élése, azaz az érzékek kielégítetlensége okoz egy hiányállapotot, amit fájdalom kísér. 

Mivel a földi lét poláris, ezért itt a földön minden az ellentéteken alapszik, így az érzelmeink is. (szeretet-félelem, szomorúság-öröm, nő-férfi, jó-rossz stb.) Ez által – meglátásom szerint – két csoportba lehet osztani az összes megnevezhető érzelmet. Azok az érzések, amelyek melegséggel töltenek el, kellemes állapotot hoznak létre, azok emelnek, ez által azt váltják ki, hogy jól érzem magam a bőrömben, míg azok az érzelmek, amik miatt kellemetlenül érzem magam, fájdalmat okoznak, azok gyengítenek, és rosszul érzem magam tőlük. Minden érzelem elhelyezhető a „jó érzés” vagy a „rossz érzés” csoportjába, ezért el lehet dönteni, hogy az jó, vagy rossz számunkra. Közömbös érzés nem létezik, legfeljebb közömbös állapot, amikor nem tudunk egyik érzés mellett sem állást foglalni, azaz nem vált ki belőlünk érzelmi reakciót az adott helyzet. Az érzelmi skála két végpontja, a szeretet és a félelem, középen pedig az érzelemmentesség áll. Mindig az érzelemmentességből indulunk ki, és haladunk a szeretet, vagy a félelem felé. Ha jól érezzük magunkat, akkor a szeretet által képződik az adott érzés, és a szeretethez áll közelebb, ha rosszul érezzük magunkat, akkor a félelem által képződött az érzés, és a félelemhez áll közelebb. A félelem az az energia, amely megköt, lezár, blokkol, felőröl, és a halál felé visz, míg a szeretet az az érzés, ami felszabadít, megnyit, gyógyít, és az örök élet felé tart. Minden emberi tett a skála két végpontjának valamelyikéből indul ki, azaz vagy szereteten, vagy félelmen alapul, és tart az egyik irányból a másikba. Folyamatosan a skála két vége között ingázunk, és ezért a két szélsőséges érzés között éljük meg az élményeinket és tapasztalatainkat, és attól függően érezzük „jól” vagy „rosszul” magunkat, hogy az adott érzés a skála melyik végpontjához áll közelebb. Ahogy az érzelmek a két szélsőséges érzés – félelem és szeretet – valamelyik forrása, úgy maga az emberi lét mivoltát is két szélsőség határozza meg. A halál és az örök élet. Tudom, hogy most nagyon sokan megkérdőjelezik, hogy lehetséges ez, hiszen mindenki meghal, tehát mindannyian a halál felé tartunk. A földi lét, azaz a test valóban meghal, de mi emberek – ahogy korábban írtam – nem csak test vagyunk.

Ki vagyok? Ki az az ÉN?

Nagyon sok írás, nagyon sok cikk megjelenik a témával kapcsolatban, de úgy gondolom, hogy az idézetek olvasgatása, az igenlő bólogatás, az egyetértés nem elég ahhoz, hogy a kérdésre választ kaphassunk. Ahhoz, hogy megtudjuk ki az az ÉN, tapasztalásra van szükségünk, mert az ÉN-t, valódi önmagunkat, csak megtapasztalni lehet. Ez elszántságot, tudatosságot, kitartást kíván, és azt, hogy szembe merjünk nézni azzal, ami valós. Az ÉN megtapasztalása egy folyamat, amihez az önismereti munka egy eszköz.  Az ember egy összetett lény, aki a fizikai testen túl rendelkezik szellemmel, lélekkel, egóval, elmével, minőségekkel, nagyon sok befolyásoló hitrendszerrel, éteri testtel, stb. ami nem más, mint különböző minőségű, rezgésű és sűrűségű energiák összessége. Ezeknek az energiáknak az aktuálisan jelenlévő minőségei, és azok összessége határoz meg minket az adott pillanatban. 

Biztosan észrevetted, hogy amikor meg szeretnél oldani egy helyzetet, vagy éppen döntés előtt állsz, akkor párbeszédet folytatsz magaddal. Mérlegelsz, és folyamatosan kérdezgetsz valakit ott belül, hogy melyik lehet a helyes, melyik lehet a jó döntés. Ezt a belső párbeszédet nem a testeddel folytatod, hanem a szellemeddel, vagy éppen az egóddal, elméddel, attól függően, hogy melyiknek van „hatalma” feletted, melyik van előtérbe helyezve. Az ego elengedhetetlen része az emberi létezésnek, hiszen nélküle nem tudnánk tájékozódni a fizikai világban. Az ego egy érzékszerv, – akárcsak a szemünk, a fülünk, vagy az orrunk – aminek megtaníthatjuk, hogyan működjön együtt velünk. Ha az ego nincs az irányításunk alatt, akkor képes eluralni minket. Ha ezt hagyjuk, akkor hatalmasra nőhet, kontrollálhat, és zsarnoki módon irányíthat. Mivel az ego és az elme csak a földön van jelen, így egyértelműen következtethető, hogy a megélt szenvedés, félelem, negatív érzés – ami tanult földi érzés a polaritásnak köszönhetően – az egóhoz, illetve az elméhez kapcsolható. Az elme és az ego elválaszthatatlanok egymástól. A negatív érzéseinket, megéléseinket az elme által létrehozott gondolatnak, és a gondolatokat transzformáló egónak köszönhetjük. Ha képesek vagyunk kordában tartani, az egót és az elmét, akkor ezeknek a negatív megéléséknek az intenzitása csökkenthető. Ha az ego és az elme által vagyunk képesek a negatív érzéseknek teret adni, és azokat megtapasztalni, akkor feltételezhető, hogy a „jó” érzéseknek is van eredete. 

Nézőpontom szerint az ember minőségi és valós működése függ egy magasabb rendű intelligenciától is. (Ebből EGY, azaz egyetlen létezik) Ennek a magasabb rendű intelligenciának a tiszta energiája éppen úgy jelen van bennünk, mint minden más energia, és ennek az EGYnek, mi mind a részei vagyunk. A lelkünk azt az igaz, valós és tiszta tudást tárolja, ami tőle eredeztethető. Az, hogy mennyire van jelen ennek a magasabb rendű intelligenciának (energiának) a támogatottsága, mind attól függ, hogy mennyire vagyunk valódi önmagunk, (mennyire érezzük jól magunkat) vagy mennyire uralkodik felettünk az ego és az elme, mennyire tiszták a hitrendszereink. Az EGY (azaz a magasabb rendű intelligencia, energia) támogatottsága, és a hozzá kapcsolódás lehetősége folyamatosan jelen van, – úgy a külvilágban, mint önmagunkban – legfeljebb mi nem érzékeljük, vagy nem tudunk róla. Ennek a magasabb rendű intelligenciának (Isten, Teremtő, Univerzum, Feltétel Nélküli Szeretet, kinek hogy tetszik) a jelenléte attól függően érzékelhető, hogy mennyire vagyunk szégyen, félelem, fájdalom, – azaz negatív érzelmek – elavult minták, hitrendszerek, gátak, vagy akadályok rabjai. Azaz az ego és az elme által „gyártott”, a földi létben megtanult viselkedések, minták vagy érzelmek, és azok energiáinak a raktározott jelenléte mennyire határoz meg minket, mennyire irányítanak, mennyire kerülnek előtérbe. A magasabb rendű intelligencia mindig jelen van, mindig bennünk van, mindig körülöttünk van, mindenhol ott van, csak a tudattalanban meghúzódó hitrendszerek, tanult minták miatt nem érzékeljük, (vagy kevésbé érzékeljük) és elválasztva érezhetjük magunkat tőle. El lehetünk választódva az EGYségtől. Elképzelhető, hogy jelen pillanatban nem az EGYség határoz meg minket, hanem a tanult viselkedési minták, a földön tanult negatív érzelmek, és ezeknek a bevésődési. Ezek a bevésődések a tudattalanban helyezkednek el. (Tehát nincs róluk tudomásunk) Minden egyes tapasztalás, fájdalom, felismerés, elengedés, öröm, azaz megélés alakít minket, alakítja a bevésődések energiájának a minőségét, a saját egységünket. Ennek következtében az ÉNnek csak egy adott pillanatban lévő AZ-ságát lehet meghatározni, azt az ÉN-t, aki éppen abban a pillanatban vagyok. A valós, igazi önmagunk, lelkünk tudása, a magasabb rendűvel való kapcsolat ezeken a bevésődéseken, hitrendszereken túl található. Amíg ezek a hitrendszerek, bevésődések egy más minőségben határoznak meg minket, – mint amik valójában vagyunk – addig nem lehetünk valódi önmagunk, és a kapcsolat sem lehet bizonyossággal tiszta. 

A 99% elnevezésű tanfolyamon nagyon sokat foglalkozunk a valódi ÉN megismerésével, és elkezdjük leporolni a felszínt, hogy eljuthassunk valódi önMAGunkhoz.

Várlak szeretetett akár egyéni kezelésen is.

Csodás napot!

Valéria

Leave a Reply

%d bloggers like this: